mindfulness angol szót magyarra általában tudatos jelenlétként vagy éber figyelemként szoktuk fordítani, eredetileg azonban mindössze annyit jelent: ‘tudatosság’, ‘figyelem’. Alapvetően arra a folyamatra utal, amikor figyelmünket szándékosan és ítélkezésmentesen a jelen pillanat tapasztalatai felé fordítjük, s a a pillanatnyilag észlelhető belső és külső tapasztalatokat tudatosítjuk.

Tapasztalataink jó részét az öt érzékünk segítségével szerezzük. Tapasztalatnak tartjuk a testi érzetet, a megjelenő érzelmet és a gondolatot is. Amikor a tudat elvándorol a jelen pillanatból, mert például gondolkodni kezdünk, akkor észrevesszük ezt az elkalandozást, és visszatereljük a figyelmet az itt és most felé. Vagyis figyelünk – elterelődünk – észrevesszük – visszatereljük – figyelünk – és így tovább… – ez a tudatos jelenlét alapvető dinamikája.

A tudatos jelenlétet nemcsak meditációban, hanem „nem-meditációban” is gyakoroljuk. Éppen azért végezzük, hogy egyre inkább fölfedezzük azt a világot, amelyet az érzékeinkkel egyáltalán megismerhetünk, s bár konkrét célt nem tűzünk ki magunk elé, azért az a szándékunk, hogy szabadabb, őszintébb, nyitottabb élethez jussunk el vele.

A keleti vallások és testtudati technikák térnyerésével párhuzamosan kezdett el terjedni a tudatos jelenlét szemlélete a nyugati kultúrában, alapvetően a második világháború után. Sok nyugati ember jutott el Ázsia keleti és déli területeire, miközben keleti tanítók, szerzetesek is egyre nagyobb számban kerültek Észak-Amerikába, Nyugat-Európába. Mindezek következtében a figyelem irányításának és fenntartásának többféle módját és értelmezését is megismerték Nyugaton.

Míg Ázsiában a mindfulness gyakorlása általában valamilyen vallásos keretben jelent meg, addig Nyugaton gyakran hittől független szemléletként, technikaként él tovább. 1979-ben a hivatalos egészségügy keretei között is megjelent a mindfulness Észak-Amerikában, s azóta kutatók ezrei dolgoznak azon, hogy fölfedezzék a mindfulness mentális és testi egészségre tett pozitív hatásait.

A tudatos jelenlét három szintjét a testi érzékelés (öt érzék + testi érzetek), az érzelmek és a gondolatok jelentik. A gyakorlás során bejárjuk ezeknek a tapasztalatoknak a testi és tudati tereit, és azt is megértjük, mi a kapcsolat az egyes tapasztalatok között. Ezek a tapasztalatok egy végtelen kapcsolati hálót alkotnak, teljesen „összegabalyodnak” egymással, ám az intuíció sokszor segít benne, hogyan tapasztaljuk meg ezt az első ránézésre kaotikus rendszert.

A mindfulness fogalom eredete

A fogalom forrása egy kb. 2500 éves, korai buddhista írás, a Szatipatthána szútta (‘Az éber figyelem alappilérei’), amelyben a történelmi Buddha összefoglalja, milyen testi és tudati tapasztalatokra irányítsuk éber figyelmünket, hogy csökkentsük szenvedésünk mértékét. Thomas Rhys Davids, az ősi páli nyelv korabeli brit kutatója fordította le először az ebben az írásban használt szati (‘figyelem’, ‘tudatosság’) szót mindfulness-nek 1881-ben.

A mindfulness tehát egy szemlélet, egy viselkedési attitűd: megfigyelés cselekvés helyett, befogadás létrehozás helyett – elvárások, magyarázatok, értékelések nélkül. Ennek az elemeit nemcsak a 2500 éve létező buddhista gyakorlatok, hanem számos, más kelet- és dél-ázsiai szemlélet is tartalmazza. Vagy azért, mert párhuzamosan hasonló módszerek alakultak ki, vagy azért, mert a buddhista szemlélet hatott rájuk. Így a hinduizmus több ágában, a jógahagyományokban, a harcművészetekben, a tai chiban, a taoizmusban is fölfedezhetjük a mindfulness szemléletét.

Amikor nyugati érdeklődők, tudósok, fiatalok elkezdték felfedezni ezeket az ázsiai módszereket, akkor sokan úgy találták, hogy ezeket a szemléleteket, vallásokat több minden köti össze, mint ami elválasztja. Arra gondoltak, hogy talán nem is olyan fontosak a mindfulness-hez kapcsolódó, vallásosnak tűnő, magyarázó elemek – elég, ha csak magára a tudatos jelenlétre koncentrálunk. Ez a hozzáállás igen termékenynek bizonyult, hiszen a mindfulness gyakorlása egyre terjed a világban.