A mindfulness-alapú kurzusok tanításának gyakorlati útmutatója

Ez a gyakorlati útmutató azzal a céllal született, hogy segítse a mindfulness-alapú kurzusok oktatói munkáját. A mindfulness-tanfolyamok célja, hogy az embereknek mindfulness-t tanítsunk, melyek segítenek nekik fizikai és mentális egészségügyi problémáik megoldásában, illetve az élet támasztotta folytonos kihívásoknak való megfelelésben. Ez az útmutató olyan világi, mindfulness-alapú programok tanítására vonatkozik, melyek általános környezetben valósulnak meg, általában 8 hét alatt.

Ezek a programok:
– racionális alapokon nyugszanak,
– tanár vezeti őket,
– úgy kerültek kialakítására, hogy mérhetőek legyenek,
– rögzített tanterven alapulnak, melyek minimum 8 foglalkozást tartalmaznak, legalább 30–45 perc otthoni gyakorlást feltételeznek, személyes fejlődésre és tapasztalati tanulásra építkeznek,
– nyíltan elköteleződnek a bizonyítékokkal alátámasztott megközelítés mellett.

Ezért ez az útmutató nem csak az 1. függelékben felsorolt tanfolyamtípusok tanáraira vonatkozik.

A mindfulness-alapú megközelítésekkel dolgozó tanárnak az alábbi szabályokat kell követnie:

A. Mindfulness-alapú tanárképzés
1. El kell sajátítania a mindfulness-alapú kurzusok megtanítandó tananyagát, különös tekintettel a mindfulness-alapú tanfolyamok magját jelentő meditációs gyakorlatok személyes, elmélyült megtapasztalására. Ez a tanulás és tapasztalás egyéni vagy csoportos, mindfulness-alapú kurzuson való részvételt feltételez.

2. El kell végeznie egy minimum 12 hónapos, mindfulness-alapú tanárképző programot vagy szupervíziós képzési útvonalat, mely lehetőséget ad az elmélyülésre és a tananyag alapos megismerésére.

B. A mindfulness-alapú tanárképzésen kívüli követelmények
1. Olyan pszichológiai, egészségügyi, oktatási vagy szociális téren megszerzett végzettség, illetve azzal ekvivalens élettapasztalat, mint amilyet a mindfulness-tanítás szervezeti környezete megkövetel.

2. A mindfulness-tanárnak ismernie kell azt a populációt, amelyiknek a módszereket tanítja, illetve tapasztattal is kell rendelkeznie velük kapcsolatban, beleértve mindebbe a csoportok/egyének tanításával, terápiájával és egyéb gondozásával kapcsolatos tapasztalatot is, kivéve, ha ezt a tudást és tapasztalatot maga a mindfulness-alapú tanárképzés adekvát szinten megadja. Mindezen szabály alól kivétel az, amikor a tanításban egy olyan kolléga segít, aki jól ismeri a célpopulációt, és releváns képzettsége van. E segítő kollégának is értenie kell azonban, hogy mit jelent a mindfulness-alapú megközelítés.

3. MBCT tanítása esetén szükséges a releváns, alapvető pszichológiai folyamatok, a kapcsolódó kutatások és a bizonyítékokkal alátámasztott gyakorlat ismerete, kivéve, ha ezt a tudást és tapasztalatot maga a mindfulness-alapú tanárképzés adekvát szinten megadja.

4. MBCT vagy más, klinikai környezetben tanított mindfulness-alapú kurzus esetén megfelelő szakmai, klinikusi képzettség szükséges.

C. Folyamatos szakmai követelmények
1. Elkötelezettség a személyes mindfulness-gyakorlás mellett, amely
– napi formális és informális gyakorlásban,
– illetve évente legalább egy, tanár által vezetett mindfulness-meditációs elvonuláson való részvételben valósul meg.

2. Olyan folyamatokban való részvétel, amelyek a mindfulness-alapú tanítás gyakorlatát fejlesztik:
– folyamatos kapcsolattartás felépítése és fenntartása más mindfulness-gyakorlókkal és -tanárokkal a tapasztalatok megosztása, illetve az együttműködő tanulás érdekében
és
– egy tapasztalt, mindfulness-alapú tanár szupervíziójában való rendszeres részvétel, beleértve ebbe:
i. a személyes mindfulness-gyakorlással és a mindfulness-alapú tanítási gyakorlattal kapcsolatos személyes folyamatokra vonatkozó reflexiók és belátások lehetőségét,
ii. illetve annak a lehetőségét is, hogy a szupervizor rendszeres visszajelzést ad a tanítási gyakorlatról. Mindez történhet videófelvételek segítségével, a foglalkozáson való személyes részvétellel, és közös tanítással is, amelyek során a kölcsönös visszajelzések segítik a szakmai fejlődést.

3. A folyamatos fejlődés melletti elkötelezettség felmutatása, amely továbbképzéseken való részvételben, a mindfulness-re vonatkozó kutatások követésében, videóra rögzített tanítási gyakorlat elemzésében, webfórumokban való részvételben stb. nyilvánulhat meg.

4. A tanár szakmai és munkakörnyezetére vonatkozó etikai útmutatások betartása.

1. függelék: Tanfolyamtípusok listája
Mindfulness-Based Stress Reduction (MBSR) Mindfulness-alapú stresszcsökkentés
• Mindfulness-Based Cognitive Therapy (MBCT) Mindfulness-alapú kognitív teárpia
Breathworks
Mindfulness-Based Living Course (MBLC) Mindfulness-alapú életvitel
Mindfulness-Based Childbirth and Parenting (MBCP) Mindfulness-alapú szülés és gyereknevelés
Mindfulness-Based Relapse Prevention for Addictive Behaviors (MBRP) Mindfulness-alapú visszaesés-prevenció függők számára